Zinedine Zidane. Egy totálisan megbabonázó, kiszámíthatatlan és heves természetű játékos, zárkózott és tehetséges figura, eredeti 20. századi példakép - amit csak szeretnél. Elért mindent, amit egy futballista valaha elérhet és még egy kicsit többet is - bajnoki címet és Európa Kupát Olaszországban és Spanyolhonban, FIFA év játékosa címeket, a vébéről pedig már ne is beszéljünk. A Real Madridhoz 2001-ben 66 millió Euroért igazolt...

Ezen a nyáron pedig drámai módon vonult vissza a közélettől. Egy ilyen illusztris karrier végére mégis kicsit ismeretlen figura maradt, szűkszavú a pályán kívül, nem a szavak embere. Tökéletes időzítés egy életrajzi filmhez.

Az lett volna. A rendezői, Douglas Gordon és Philippe Parreno azonban lemondtak egy kézenfekvő bevezetésről: hiányoznak a nyilatkozatok, a pillanatképek a múlt dicső pillanatairól, a kommentek saját magáról. Ehelyett teljesen más irányt vettek. 17 kamerát használva filmezték Zizout munka közben az elmúlt idény Villareal elleni meccsének 92 percében. A film kizárólag ebből áll, 92 perc közeli felvétel és széles látószög, némi kommentárral fűszerezve.

Gordon és Parreno nagy kockázatot vállaltak ezzel és valami olyat hoztak létre, amire korábban nem volt példa. Általában ez már önmagában üdítő dolognak bizonyul. Viszont sajnálatos módon amit összehoztak hihetetlenül unalmas. Nem kínál betekintést Zidane semmilyébe sem, csupán egy átlagos játékost jelenít meg: kockákat arról, amikor épp nem kergeti a labdát, ahogy többnyire lassan körbe-körbe járkál és sokat köpköd.

A klasszis minden egyes reakciója filmkockákra került, de ő semmire sem reagált. Kamerák tömkelegét helyezték el, hogy rögzítsék minden egyes mozdulatát, ám csupán néhány érte meg, hogy felállították. A hangját viszont tökéletesen sikerült szalagra venni, viszont csak annyit mond, "hey". Újra és újra. Az embernek az az érzése támad, ha a technológia már annyira előrehaladott lenne, hogy az illatokat is éreznénk a közvetítésen keresztül (bizonyára már dolgoznak ezen), semmilyen illata nem lenne.

Röviden, a feliratokat összefércelték, majdhogynem mintegy utógondolatként, némi banális körítéssel, amivel a focisták rendszerint előállnak, amikor elmondják, mennyire imádnak futballozni. Néhány rossz helyre beszúrt Mogwai dallam letargikus filmzenévé áll össze. Csupán némi rock a háttérben enyhíti azt az érzést, hogy elvesztegeted az időd.

Unalmas, rosszul értelmezett és időpocsékolás - mellbevágó érzés...

A Zidane: egy 21. századi portré című film 2006. szeptember 29-től látható a brit mozikban.